Hírek
Balatonszentgyörgy a vállalkozásokkal együtt fejlődik
Balatonszentgyörgy 2017. december 7. csütörtök
Balatonszentgyörgy mindamellett, hogy anyagi forrásainak gyarapítására igyekszik kihasználni a pályázati lehetőségeket, önerőből is jelentős összeget fordít fejlesztésekre.

- Településünk együtt fejlődik a vállalkozásokkal - mondta Farkas László Nándor polgármester, a helyi gazdálkodás erejére is utalva, majd részletesen beszélt arról, hogy a cégek működése, gyarapodása milyen hatással van a foglalkoztatásra, s adózásaik miként segítik az önkormányzati bevételek növekedését. Mint mondta, a balatonszentgyörgyi vállalkozások tevékenységével és a települést érintő állami beruházásokkal, valamint azokkal összefüggésben más cégek helyben végzett munkái révén a község életét kedvező tendencia jellemzi, mely folyamat hosszabb távra szólóan mutatkozik. Új és bővülő vállalkozások

Mérföldköves lépésként értékelte a polgármester azt, hogy idén Balatonszentgyörgy központjában üzemanyagtöltő állomás létesült. - Régóta fennálló lakossági igény teljesült ezzel - hangsúlyozta a község vezetője. - A közelségünkben sem volt eddig benzinkút, a helybelieknek és az átutazóknak is nagyon hiányzott ez. Kiváltképp könnyebbség, hogy a ház körül használatos kisgépekhez való üzemanyag vásárlás miatt nem kell kilométereket autózni. Frekventált helyen, a 76-os út mellett, a faluközpontban létesült, szükségességét a forgalom azóta szépen igazolja. Jó minőségű üzemanyaggal, jó áron szolgája ki a kút a tankolókat.

Más új vállalkozás is letelepedett, a meglévők pedig fejlődtek. - Fél éve, egy korábban megszűnt telephelyen nagykereskedelmi elosztó raktárbázis létesült - folytatta Farkas László Nándor. - Mintegy 10 álláshellyel javult a helyben való foglalkoztatás ennek révén. A téglagyárban az építőipar pozíciójának javulása hozta a nagyobb termelési igényt, így ott is nőtt a munkaerőigény, főleg szakipai területeken. Szélesítette profilját az eddig söripari gépi berendezéseket gyártó cég, a bővítéssel ott is növekedett a munkaerőigény. Az eddigi tevékenység mellett elindították a sörfőzést is, többféle saját termékkel jelentek meg, ezek forgalma egyben a településünk jó hírét is viszi, növeli ismertségét.

A helyi mezőgazdálkodás a Dél-Balaton Zrt. működésének köszönhetően járul hozzá a balatonszentgyörgyiek jó életkörülményeihez. - Munkájuknak többek közt az is köszönhető, hogy a külterületeink rendben vannak - mondta a polgármester. - Jól működő agrárvállalkozásról van szó, igényes fejlesztésekkel. Nagyon jó kapcsolati rendszerről is beszélhetünk, kölcsönösen tartjuk szem előtt, hogy az együttműködés mindig előre visz. A polgármester kiemelte, hogy mindezzel jelentős terhet vesznek le az önkormányzat válláról a településen működő cégek. - A helyben való foglalkoztatás egzisztenciális biztonságot jelent. Olyannyira nincsenek munkanélküliségi gondjaink, hogy a közfoglalkoztatási létszámkeretünket már vidékiekkel töltjük fel. Gazdaságilag igen előnyös helyzetbe hoznak bennünket továbbá a települést érintő nagy állami beruházások. Ilyen volt a vasútállomás rekonstrukciója, a 700 milliós munkával. Azzal együtt, hogy egy igen jelenős minőségi fejlesztés történt, az ott tartósan dolgozó cégek adóforintjai summás tételek az önkormányzati kasszában. Az ilyen jellegű munkáknak lesz folytatása a 76-os út építésével. A mi közigazgatási területünkön ez 5 kilométeres szakaszt érint műtárgyak létesítésével, 4 híd épül meg, vasúti illetve közúti közlekedéssel összefüggésben. Mindennek már tartanak az előkészítő munkálatai.

Saját fejlesztések
A település adóereje évente rendszeresen biztosít önerős fejlesztéseket. Erre 2015 óta évi 50 millió forint körüli összeg jut, nagyobb részt a belterületi utak, járdák javítására, térkövezésekre fordítva. Nemrég a teljes Bodon utca, a Sport utca és a Petőfi utca egy-egy szakasza kapott új aszfaltburkolatot, a battyánpusztai településrészen most készül 500 méteres járdaszakasz. Az iskola KLIK által való működtetése mellett a jó partnerségben önkormányzati erő is jut a körülmények javítására: 3 tantermet klimatizáltak, amelyeket nyáron vendégfogadásra is használnak. Az óvoda komfortosítására is jut plusz pénz a központi költésvetési normatívákon felül. Ott két csoportszoba klimatizálása történt meg.

Farkas László Nándor beszélt még arról, hogy idén 2,5 milliós ráfordítással a művelődési ház rendezvénytermét klimatizálták, a nyáron ez már működött, biztosítva, hogy a programok látogatói jól érezzék magukat.

TOP pályázaton elnyert 40 millió forint áll rendelkezésre a védőnői szolgálat épületének korszerűsítésére, belső átalakításokkal a fogadóhelyiség bővítésével együtt, a polgárőr helyiség terhére.

A polgárőrök az önkormányzat által egy nemrég megvásárolt épületben kapnak helyet, ahol a településüzemeltető gépek számára raktárhelyiségeket is kialakítottak. Egy „helyi piac” jellegű vásárcsarnok létesítését is tervezik, aminek 60 milliós költségére pályázatot nyújtottak be, 15 százalékos önrész vállalása mellett.

A művelődési ház környezetében szabadtéri színpaddal ellátott park létesítését tervezik 30 milliós ráfordítással, fele részben a Balatoni Fejlesztési Tanács pályázati támogatásával. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat külterületi utak javítására is, karbantartó gépek beszerzésével együtt. Napirenden van a temetőhöz és a régi téglagyárnál lévő kis lakótelephez vezető út felújítása. Ezek ütemezése részben pályázati eredménytől függő.

A községháza jövő évben sorra kerülő energetikai korszerűsítésére 53 milliós összegben száz százalékos fedezet áll rendelkezésre. A műszaki tartalom nyílászárók cseréjét, klimatizálást, napenergia hasznosítást, s fűtési rendszer átalakítást foglal magába.

További híreink
Esztergályhorváti 2024. április 18.
Nem csak lakóhelyet, hanem igazi otthont is jelent Esztergályhorváti a faluban élőknek. Ezt alapozza meg a közösségi programok rendezésére, a fejlesztésekre, a gondoskodásra koncentráló önkormányzati munka.
Gyenesdiás 2024. április 18.
A környezetvédelem széles körét átfogó munkával védik Gyenesdiáson a természeti értékeket.
Balatongyörök 2024. április 18.
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.