Hírek
Épülő, szépülő célú befektetések Balatonedericsen
Balatonederics 2017. december 7. csütörtök
Valamennyi Balaton-parti település legfőbb turisztikai vonzereje a strand, a fejlesztése így szinte mindenütt, minden esztendőben előnyt élvez.

Balatonedericsen idén a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési támogatásával 22 millió forintot költöttek minőségi színvonalat emelő munkák elvégzésére. Mindemellett a község más területein sem maradtak el a szükséges építkezések. - A strandi munkálatok két részre lettek osztva, szezon előtti, majd azt követően a már 2018-as nyarat szolgáló fejlesztések történtek - pillantott vissza a közelmúltra Töreky Lászlóné polgármester. - Az első ütemben vízelvezetés, fövenyrendezés, sétányépítés kapta a prioritást, telepítettünk továbbá két mobil öltözőt, s kiépült a hangos híradói rendszer. Minderre akkor 17 millió forintot használtunk fel a rendelkezésre álló összegből, a kisebb rész az ősszel esedékes munkákra fordult, aminek fő eleme az öltözőhelyiségek növelése volt, egy régi épületből való kialakítással. A tavaszi befektetés haszna nagyrészt már ott van az önkormányzat kasszájában, hiszen az idén a strandi bevétel 15 millió forint lett. - Segítségünkre volt ehhez a kedvező időjárás, de természetesen van ebben része a magasabb minőségnek is - emelte ki a polgármester asszony. - A belépők nálunk olcsóbbak a környékbeli, nagyobb strandokra jellemzőnél, évek óta áremelés sem volt. A minőségfejlesztést a jövő évben viszont már egy kicsi mértékben érvényesítenünk kell, hiszen az újabb létesítések miatt a fenntartási költségeink is növekednek. A helybeliek ezt nem fogják érzékelni, nekik marad az ingyenesség.

Több jelentős ráfordítással járó infrastrukturális munka lett elvégezve a kül- és belterületeken egyaránt. -A hegyi utakat érintően még az előző évben bekövetkezett károkat kellett helyreállítani - folytatta Töreky Lászlóné. - Nagy esőzések rongálták meg az útjaink egy részét, a javítást a vis major keretből kapott segítséggel tudtuk elvégezni. Összesen 10 hegyi út lett kijavítva 13 millió forint költséggel, továbbá belterületen egy vízelvezető árok kikövezését tudtuk elvégezni, 9 milliós ráfordítással.

Az idei fejlesztésekkel került jobb körülmények közé a helyi egészségügy is. Közel 15 millió forintos pályázati támogatással és a hozzá rendelt önerővel újult meg az egészségház, összesen 18 millió forintból. A novemberben átadott épületben működik a védőnői szolgálat, ott található a háziorvosi és a fogszakorvosi rendelő, s egy bérlakás. A beruházás műszaki tartalmáról a polgármester asszony elmondta, hogy zömmel energetikai korszerűsítések történtek nyílászárók cseréjével, födém- és pinceszigeteléssel, a falak külső, 15 centiméteres szigetelő burkolásával.

Életmód tekintetében is figyelmet keltve az egészségmegőrzés iránt, az Arany János utcában egy „B” típusú sportpark készült el, edzőelemekkel, teljes egészében pályázati forrásból. A napokban elkezdődött a házasságkötő terem épületének tetőfelújítása, ezt önerőből végzi az önkormányzat, 6 milliós költséggel.

Szociális területen a rászorulók tűzifával való segítése van napirenden: a község az állami támogatásból 36 köbméter fát tud szétosztani, a juttatás a szociális rendeletben foglaltak szerint történik.

A jövő évi településfejlesztő munkát is jelentős pályázati forrás-kiegészítésekkel tervezik, részben már elnyert támogatás birtokában. Ezekről a következőkben szólt Töreky Lászlóné:  - Közlekedési infrastruktúra fejlesztésre kaptunk 17 millió forintot, ebből 3 utca járdafelújítása történik meg 2018. tavaszán, 1100 méteren lesz viacoloros díszburkolat. Folyamatosan végezzük a temető rendezését, a parcellás urnás temetkezés mellett 1,6 milliós pályázati forrásból biztosítjuk az urnafalas temetési lehetőséget. Célunk a kül- és belterületet egyaránt érintő vízvédelmi rendszer kiépítése, ennek 75 millió forintos költségére pályázunk, amire önerő nélkül kínálkozik lehetőség. Ez a beruházás oldaná meg hosszú távra a vízmosásos problémáinkat, amik a nagy esőzések idején sajnos rendre jelentkeznek.

További híreink
Esztergályhorváti 2024. április 18.
Nem csak lakóhelyet, hanem igazi otthont is jelent Esztergályhorváti a faluban élőknek. Ezt alapozza meg a közösségi programok rendezésére, a fejlesztésekre, a gondoskodásra koncentráló önkormányzati munka.
Gyenesdiás 2024. április 18.
A környezetvédelem széles körét átfogó munkával védik Gyenesdiáson a természeti értékeket.
Balatongyörök 2024. április 18.
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.