Hírek
Gyümölcsözhetnek a sármelléki zártkertek
Sármellék 2017. november 27. hétfő
A településfejlesztés jó irányú meghatározásához nélkülözhetetlen az adottságok figyelembe vétele és az arra való alapozás.

A településfejlesztés jó irányú meghatározásához nélkülözhetetlen az adottságok figyelembe vétele és az arra való alapozás. Sármellék ehhez nyert újabb lehetőséget a Földművelésügyi Minisztérium revitalizációs pályázatán való sikeres szerepléssel.

A támogatással elkezdődhetett a településen a műveléssel felhagyott zártkerti ingatlanok újbóli hasznosítása, amivel hosszabb távra szóló tervek lesznek megvalósíthatók. A község helytörténetében meghatározó szerepű szőlészet és gyümölcstermesztés kaphat lábra. Így formálódhat az egykori megélhetési forrás mai érvényesíthetőségével kapcsolatos személet, figyelemmel a környezet rendezettségének fenntartására is. - Az agrártárca revitalizációs pályázatán 9,5 millió forinthoz jutottunk, ezzel a támogatással tudtuk elindítani a környezetünk arculata szempontjából is jelentős folyamatot - mondta Horváth Tibor polgármester. - Az állami segítséggel komplex program kezdődött el, a nem művelt területek vásárlásától kezdődően a kistermeléssel kapcsolatos ismeretterjesztő előadások szervezéséig.            

Ma már látványos, ahogy gyümölcsözni kezdenek a sármelléki zártkertek.- A kapott anyagi erőből 1,2 hektárnyi területet tudtunk megvásárolni, s művelésbe vonni - folytatta a polgármester. - Fél hektáron létesítettünk gyümölcsöst, 200 csemete lett elültetve: alma, körte és cseresznye őshonos fajtái, valamint szőlőültetvényt létesítettünk, ahol 0,7 hektáron 2000 tőke nevelkedik. A pályázat adott lehetőséget a műveléshez szükséges eszközök beszerzésére is. Szeretnénk elérni, hogy ez a kezdeményezés kedvet adjon az itt élőknek, ösztönözzön egyrészt a közösségi munkában való részvételre, valamint a ház körüli termeléshez is. A kedv megteremtéséhez szervezünk metszési, komposztálási, gyümölcs feldolgozási témakörökben oktatásokat.

A község vezetése a folytatást immáron két irányba tervezi.- Egyrészt felkészültünk újabb pályázaton való részvételre, amivel további területeket tudunk ebbe a programba bevonni, valamint a termékfeldolgozás lehetőségeit szeretnénk megteremteni lekvárok, szörpök előállításával. Gyümölcsléként tervezzük a szőlőtermés feldolgozását is, szeretnénk együttműködni a helyi termékek előállítását már folytató helybeliekkel. Célunk, hogy ez a munka kedvet adjon, az érték értékkén legyen kezelve. Ez az az út, ami minden tekintetben ahhoz vezet, hogy egészségesen élhessünk - foglalta össze a revitalizációs tendencia jelentőségét a polgármester.

További híreink
Esztergályhorváti 2024. április 18.
Nem csak lakóhelyet, hanem igazi otthont is jelent Esztergályhorváti a faluban élőknek. Ezt alapozza meg a közösségi programok rendezésére, a fejlesztésekre, a gondoskodásra koncentráló önkormányzati munka.
Gyenesdiás 2024. április 18.
A környezetvédelem széles körét átfogó munkával védik Gyenesdiáson a természeti értékeket.
Balatongyörök 2024. április 18.
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.