Hírek
Szüretünnepbe sűrítette elmaradt programjait Várvölgy
Várvölgy 2020. október 12. hétfő
A járványhelyzet nagyon sok közösségi programot ütött ki, település szerte tradicionális események, ünnepek megtartása maradt el.

Barcza Balázs polgármester elmondta, hogy tavasz óta a szüretünnep volt az első adandó alkalom, hogy rendezvényeket tekintve visszatérjenek a hagyományokhoz. Szeptember végén szőlős-boros településhez méltón megtartották a szüreti felvonulást, s részben jelképesen „pótolták” az elmaradt rendezvényeket.
- A változékony időjárás miatt kicsit módosult a tervezett program, de a szokásos jó hangulatot ez nem zavarta - pillantott vissza Barcza Balázs polgármester. - A rendezvény tradíciókra épül, néhány esztendő kihagyása után már fél évtizede újra hagyománnyá vált. Kistraktorosok vonulása nyújtja a látványosságot, az utasok, egyéb járműveken kísérők közt mindig ott van a falu apraja-nagyja, így történt ez idén is. A menetelők a Szent Domonkos Étteremtől indulva bejárták az egész falut, borral, pogácsával kínálták a látásukra sereglőket, a gyermekek lufi bohóc produkcióinak és ajándékainak örülhettek.
- Most úgy készültünk, hogy a felvonulási út szokott megállóhelyein bemutatunk egy-egy olyan produkciót, ami szimbolikusan megidézi a járványveszély miatt elmaradt ünneplések valamely jellemző programját - említette a polgármester. - Erre a bizonytalan időjárás miatt a felvonulás végén a művelődési ház udvarán került sor versmondással emlékezve március 15-re, laskakínálattal a hagyományos Laskafesztiválra. Vacsoravendéglátás mellett zenés est kínált szórakozást a helyi Longstep Akustic zenekarral, a sztárvendég FankaDeli fellépésével.

A településvezető beszélt arról is, hogy a fejlődését sikeres pályázatokkal tudja biztosítani az önkormányzat, számos helyen láthatók ennek nyomai. Ezekről a településvezető elmondta, hogy a Magyar Falu Programban elnyert 19 millió forint segítségével hamarosan elkészül az óvoda felújítása, mely felöleli a külső falszigetelést, a napelemes energetikai korszerűsítést és a belső festési munkálatokat. A művelődési ház felújítása 24 milliós újabb pályázati támogatással folytatódik, aminek során cserélik az elektromos vezeték rendszert, a padlózatot, álmennyezet készül, központi fűtési rendszert építenek ki. a tavaszig tartó munkálatok során.                

További támogatási források megcélzásával szerepel az újabb tervek közt a polgármesteri hivatal épületének felújítása, a Felső-zsidi temető kerítésének építése, hűtőhelyiség létesítése. A Balaton Fejlesztési Tanácsnál elnyerhető pályázattal tervezik a falu fásítási programjának folytatását, vidékfejlesztési támogatás segítségével pedig piactér létesítése szerepel Várvölgy beruházási célkitűzéseinek sorában. Kijelölt helyszín a művelődési ház udvara.

További híreink
Esztergályhorváti 2024. április 18.
Nem csak lakóhelyet, hanem igazi otthont is jelent Esztergályhorváti a faluban élőknek. Ezt alapozza meg a közösségi programok rendezésére, a fejlesztésekre, a gondoskodásra koncentráló önkormányzati munka.
Gyenesdiás 2024. április 18.
A környezetvédelem széles körét átfogó munkával védik Gyenesdiáson a természeti értékeket.
Balatongyörök 2024. április 18.
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.