- Mindamellett, hogy fejlesztésekkel folyamatosan javítjuk a településen való élhetőség körülményeit, és programokkal teret adunk a közösségi életnek, kiemelt feladatként kezeljük a szociális gondoskodást, amivel lakóink megbecsülését is kifejezzük - mondta Horváth Tibor polgármester, s erről szólva tekintett vissza három választási ciklusra, amióta vezeti a települést.
Kiemelte: 2011-ben hozott rendelet értelmében gyermek születésekor 30 ezer forint rendkívüli települési támogatást kapnak a családok. Ha a szülők a Magyar Államkincstárnál Start értékpapír számlát nyitnak, arra induló összegként 50 ezer forintot utal az önkormányzat, továbbá helyi gyermekintézmények igénybevétele esetén óvodába íratáskor, az iskola kezdésekor és a 8. osztály eredményes befejezésekor 30-30 ezer forintot utal az önkormányzat a Start számlára. E rendelet alkotásának évében történt a „Sármelléki Életfa” elültetése is, azóta minden született gyermek nevével feliratozott, fémből készült szimbolikus falevelet helyeznek el ott.
- Az idősek körében ünnepi alkalmakhoz kötve fejezzük ki juttatásokkal a megbecsülést - folytatta a polgármester. - A 65 év felettieknek a korábbi gyakorlat szerint karácsonykor adtunk vásárlási utalványt, idén ez húsvétkor történt. A 70 év feletti egyedül élőknek kommunális adókedvezmény jár.
Sármellék lakói szükséghelyzetben életkoruktól függetlenül is számíthatnak az önkormányzat segítségére.
- Lakhatási támogatást tudunk adni gáz- és villanyszámlaköltség kiegészítésként, aminek maximális összege éven át rendszeresen havi négyezer forint. Szociális étkezést biztosítunk 400 és 1000 forint közti áron. Részt veszünk a szociális tűzifa juttatási programban. Váratlanul nehéz helyzetbe kerülés esetén évente egyszeri alkalommal tudunk anyagi segítséget nyújtani - sorolta a gondoskodás gyakorlatának főbb elemeit Horváth Tibor.
H. Á.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922