Hírek
Kétmilliárd forintos városfejlesztésbe kezdett Tab.
Tab 2018. október 1. hétfő
 

A helyi Zichy Mihály Művelődési Központban kiállításon nézhetik meg az érdeklődő helyiek és környékbeliek: milyen fejlesztések indulnak útjukra hamarosan Tabon. Új vásárcsarnok és piac létesül 499 millió forintból. A jelenlegi csarnoképület keleti felét elbontják, az épület 580 négyzetméterrel bővül és 96 autóparkolót is kialakítanak.

Kotrással új tó létesül, valamint sétányok és pihenőhelyek a Kossuth utca-Szent István utca-Kis-Koppány-vasút közötti területen, öt hektáron. A 250 milliós beruházás részeként a kialakuló Koppány-tó köré körsétányt terveznek, létesül csónakkölcsönző és több pihenőhely is.

Tervezik a Virág utcai lakótelep és pihenőpark megújítását is 108 millió forintból, új utakkal, zöldfelületekkel, csapadékvíz-elvezetéssel, dísztérrel, térvilágítással. A Szent István tér fölépülő pavilonjában helyezik el Erényi Alajos egykori helybéli festőművész Feszty-körkép-reprodukcióját. Ugyanott gördeszkapálya is létesül.

Régi hiányossága Tabnak, hogy a mentőállomása elavult, nem felel meg ma már a feltételeknek. A Belügyminisztérium 119 millió forintos, vissza nem térítendő támogatással járul hozzá új mentőállomás létesítéséhez. Ennek szintén látható a látványterve a kiállításon. A szakmai felülvizsgálat során az illetékesek a jelenlegi szociális alapellátót és a mellette üresen álló épületet találták erre alkalmasnak. Schmidt Jenő tabi polgármester szerint ez a beruházás még az idén elkészülhet. Teljes energetikai korszerűsítés valósulhat meg napelemes rendszer telepítésével a Rudnay Gyula Középiskola főépületén és tornatermén 271 millió forintból.

Napelemes rendszer kerül a tabi rendőrőrs épületére, a tanuszodára és a térségi járóbeteg-ellátóra is, újabb 180 millióból.

További Tab hírek
Tab 2019. augusztus 29.
Egymás után több nagy beruházás is elindul Tabon az ősszel, miközben szeptember közepén átadják az új mentőállomást.
Tab 2019. február 21.
A több mint 2 milliárd forint értékű beruházásaik nagy része elkészül idén – ígéri Tab polgármestere
Tab 2018. december 1.
Elkezdődött egy réges rég várt beruházás Tabon.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.