Hírek
A beköszöntött tavasz élénkítette Vörs közéletét
Vörs 2022. április 26. kedd
 
Több közösségi program pezsdítette már Vörs tavaszi közéletét, ünnepi arculatot öltött a település a húsvéti dekorációkkal, sikeres pályázatokkal pedig újabb fejlesztéseket alapozott meg az önkormányzat.

A nemrég lezajlott eseményekről Deák Tamás polgármester elmondta, hogy író-olvasó találkozó keretében mutatták be a Kis-balatoni Krónika című kötetet, mely jeles évforduló alkalmából látott napvilágot: a 100 évvel ezelőtt Magyarországon elsőként kócsag őrré kinevezett Gulyás József természetvédő munkásságát dolgozza fel. Szerzője Gulyás József ükunokája, Vass Krisztián. Ugyanezen a napon került sor ismeretterjesztő orvosi előadásra a Covid járvánnyal kapcsolatos tudnivalók témakörében, majd húsvéti jegyben nagypénteken színes ünnepváró gyermekprogramok zajlottak.

- Készülünk az anyák napja megtartására, a járványhelyzet miatt tavaly ősszel elmaradt idősek köszöntését is hamarosan szeretnénk pótolni - említette a közeli tervezett rendezvényekről Deák Tamás. - Előkészületben van egy fotókiállítás nyitása Élet a Bari-hegyen címmel. A szomszédos Holládhoz tartozó külterület páratlan szépségű hely, a látnivalókat értékes gazdag kép­anyaggal mutatjuk be a hamarosan nyíló időszakos tárlaton. Szervezünk továbbá egy tavaszi takarítást a település közterületein. A turisztikai szezonra való készülődéshez tartozóan a Balatoni Szövetséggel szerződést kötve vállaltuk a települést érintően a szúnyoggyérítési költségekhez való hozzájárulást.

A fejlesztő munkálatokról a polgármester elmondta, hogy az ifjúsági klub működésének, a könyvtárnak és teremsportolási lehetőségeknek helyet adó volt iskolaépület felújítási és energetikai korszerűsítő munkái hamarosan elindulhatnak annak köszönhetően, hogy a korábban elnyert pályázati támogatáshoz a szükséges pótigényt is megkapta a település. Indul a kerékpárút-építés második üteme, mellyel a vörsi bekötőútig elkészült szakasz a településhatárral kerül összeköttetésbe. Belterületen a burkolatra felfestett nyomvonal jelöl kerékpáros közlekedési utat. A Magyar Falu Program pályázati támogatással a temetőben épül sétány két bejárat között.

H. Á.

További Vörs hírek
Vörs 2023. november 15.
A nyár és az őszidő még friss emlékekkel van jelen Vörsön, a tél közelítő ünnepei pedig már a település híres hagyományát ébresztik az adventi program előkészületeivel.
Vörs 2023. május 16.
Április végén még a húsvéti dekorációk éltették Vörsön az ünnepi hangulatot, s eközben elindult egy három részes jótékonysági programsorozat, az idei Falunap megrendezésének javára.
Vörs 2022. november 15.
Az adventi ünnepkörre tradicionálisan megépülő, Európa-hírű látványosságot jelentő betlehem látogatására várja vendégeit Vörs, hétvégeken programokkal, egyéb kulturális eseményekkel, a település más nevezetességeit is megmutatva.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.