A faluközpontban található művelődési ház megújult küllemével vonja magára a figyelmet. Környezetét már korábban rendbe tették, új játszótéri elemek kerültek az udvarra, tavaly elnyert pályázat segítségével most az épület külső felújítására kerülhetett sor. - A kultúrház fontos színtere a közéletünknek, állapota miatt egyre sürgetőbbé vált a rekonstrukciója - említette a beruházásról Ádovics István polgármester. - Az épület közel 50 éve készült, azóta jelentősebb felújítás nem lett rajta végezve. Időszerűvé vált tehát, hogy küllemében is a funkciójához méltóvá tegyük, ez a Magyar Falu Program pályázatán való sikeres szereplés révén sikerült. A beruházás alig 4 hónap alatt készült el a terveknek megfelelően, de egyben újabb ütem kezdetéhez is érkeztek. - A múlt évben elnyert anyagi forrás kizárólag a külső felújításra volt fordítható, a műszaki tartalom 3 fő részt ölelt föl: a falszigetelést, a nyílászárók cseréjét és a tető megújítását, aminek során a pala helyett cserép fedést alkalmaztunk - részletezte a polgármester. - Ugyancsak a Magyar Falu Program pályázaton idén nyert anyagi erővel most sor kerülhet a munka folytatására, belső felújítással. Ehhez 30 millió forint áll rendelkezésünkre. A munkák a teljes belső teret érintik, új bútorzattal fogjuk ellátni a helyiségeket: a nagytermet, ahol a színpad is található, a kistermet, melyet alkalmassá teszünk kiállítások rendezésére, az előteret, mely méreténél fogva asztaliteniszezéshez is megfelelő, többféle szabadidős tevékenység lebonyolítására alkalmas. A fűtés gázüzemű konvektorokkal biztosított, ez így gazdaságos, mivel az egész épület nincs állandó jelleggel használva, könnyen szakaszolható a helyiségek fűtése. A már elvégzett munkák során a tetőcserével beépítésre alkalmas tér is létrejött, ott új vizesblokkot fogunk kialakítani, s megtörténik az épület akadálymentesítése.
A teljes kivitelezés a tavasszal készül el. - A tetőtéri munkák még idén megkezdődnek, eközben a földszinti tereket tudjuk használni, hiszen idén lesznek még közösségi programjaink, így a Márton-nap, a falukarácsony. Ezek megrendezése után lesz az épület belseje munkaterület - említette Ádovics István.
Az utóbbi hónapokban a kultúrház munkái mellett további két beruházást bonyolított le az önkormányzat, ezek a temetőt és a zártkerti részt érintették. - A temetőben több éves program fejeződött be, a folyamat a kerítés építésével indult el, majd térburkolat, a ravatalozónál előtető létesült. Most a ravatalozó belső felújítása történt meg, vizesblokkot építettünk, ami eddig nem volt, s parkolót is kialakítottunk - sorolta a településvezető. - Mindez a Magyar Falu Program pályázatával támogatott 10 millió forintból valósult meg. Ugyanekkora összeget nyertünk zártkerti munkákra: a korábban kialakított gyümölcsöskertet vadvédő kerítéssel láttuk el, továbbá a zártkerti rész és a falu között 800 méter hosszú útszakasz kavicsozással való javítása történt meg, a csapadékvíz szabad levezetésének megoldásával együtt.
Jeles esemény volt Szentgyörgyváron az immár tradicionális őszi fogathajtó verseny a megyei pontgyűjtő fordulók zárásaként, zalai bajnokavatóval. - Látványos és izgalmas program házigazdái voltunk, 18 fogat vett részt a szabadidőközpontunkban rendezett versenyen. Hagyományosan erre az időpontra lett időzítve a szüretünnepünk, a Szentgyörgyvárért Egyesület civil szervezet rendezésével. Az így összekapcsolt program sokszínű szórakozást nyújtott, a felvonuláson a fogatos verseny szereplői is részt vettek. A Széchenyi Pince borkóstolóval, szőlőfajta bemutatóval várta a vendégeket. A szüretünnepi kultúrprogramok helyszíne is a szabadidőközpont volt, onnan indult, s oda érkezett vissza a falut megjáró menet. Rendezvénysátorban zajlott a műsor, fellépett a sármelléki Tüskevár Táncegyüttes, a Zalaapáti Harmonikazenekar, sztárvendégünk volt A jó LaciBetyár - idézte fel az eseményeket a polgármester.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922