Hírek
Tovább KultúrMorzsáznak Balatongyörökön
Balatongyörök 2024. április 18. csütörtök
 
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.

A helyi Bertha Bulcsu Művelődési Ház 2022-ben szervezett színes kulturális rendezvénye a mutatkozott igényekre alapozva immáron meghonosodott. Az elindítás a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Pajta program pályázatának volt köszönhető. A kultúrfővárosi év felvezető rendezvényei és a tavalyi események a művészeti ágakat széles palettán nyújtották a közönségnek, korosztályi és érdeklődési kört illetően is sokakat tudtak megszólítani.

- Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a nagy nyári, fesztivál jellegű turisztikai rendezvények mellett a rétegérdeklődéseknek megfelelő programokra is nagy igény van lakossági- és vendégkörben egyaránt - indokolta a KultúrMorzsázó események folytatása melletti döntést Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője, majd beszélt az e jegyben közelgő rendezvényekről:

- A „Tudod mit nézel?” című, ebben az évben is képzőművészeti előadássorozatra invitáljuk az érdeklődőket, akik az eddigiekhez hasonlóan Kardos Laura keszthelyi művészettörténész segítségével értelmezhetik majd a bemutatott alkotások néha bonyolultnak tűnő jelképrendszerét. A sorozat indítására ezúttal jubileumi jegyben kerül sor, idén van ugyanis az impresszionizmus születésének 150. évfordulója. Így az első előadás témája is ezen irányzat megjelenítése lesz az április 18-án, 18 órakor kezdődő programon.

A folytatásban pedig érdekes módon kapcsolódik össze két különböző műfaj:

- Május 9-én a festészet „nővéreként” a zene képzőművészetben való ábrázolása kerül középpontba, ugyancsak jeles évfordulóhoz kötve - emelte ki a művelődési intézmény vezetője. - Az európai klasszikus zene egyik legismertebb darabja, Ludwig van Beethoven 9. szimfóniájának ősbemutatója 200 éve, 1824. május 7-én volt. E bicentenárium kapcsán kerül szóba, hogy miként lehet egy képzőművészeti alkotás is szimfónia. A résztvevők megtudhatják az előadásból, milyen eszközökkel próbálták a művészek a zenét ábrázolni, mit árulnak el a művek a hangszerek és a zenélés történetéről. Olyan festményekkel is találkoznak az érdeklődők, amelyek zeneszerzőket inspiráltak.

Körvonalazódhat, hogy a művészeti ágak nem egymástól függetlenül léteznek, csak a kifejezésmódok különbözőek. Az élőzenés kíséretű tematikus sorozat „500 év - zenei időutazás” címmel indul. Erről Villányi Éva elmondta, hogy az első előadás április 25-én 18 órakor kezdődik, a legszebb reneszánsz és barokk dallamok csendülnek majd fel a Musica Antiqua Hévíz együttesének előadásában. Május 23-án a klasszikus kor remekművei, Haydn, Mozart és Beethoven dallamait szólaltatja meg hangszereken Pekar Zsuzsanna, Varga Endre és Farkas Berta. Az előző évek sikeres zenei sorozataiban – a „Könnyen érthető jazz”, a „Ritmus a világ” címmel jelzetten – közel fél évezred kiemelkedő zenei korszakait járhatják körbe a vendégek összesen 5 alkalommal Varga Endre fuvolaművész, a balatongyöröki JazzFiesta koncertsorozat kiötlője és szakmai vezetője, valamint meghívott művész vendégei szereplésével.

Villányi Éva elmondta még, hogy a részletezett „KutúrMorzsákon” túl a nyár, s majd az ősz folyamán a művelődési ház többi rendezvényein is jeles vendégművészek szerepelnek. Kuna Vali és testvérei rézfúvós templomi koncertjére kerül sor, Bősze Ádám zenetörténész a muzikális „bestiákról” mesél előadásában, Kis éji zene címmel Kálloy Molnár Péter színművész és Farkas Izsák hegedűművész estjét élvezheti a hallgatóság. Kordos Szabolcs író budapesti történeteket hoz magával, megismerkedhetnek az érdeklődők egy fiatal írónővel, Baráth Viktóriával. Újra ellátogat Balatongyörökre a Széchenyi-díjas csillagász, Kiss László, aki „Utazás a képzelet űrhajóján” című előadássorozatában a távoli galaxisok világával és a Földön kívüli élet lehetőségével is foglalkozik.

Mindezek mellett a művelődési intézmény szervezői több képzőművészeti kiállítás rendezésével és egyéb igényes szórakoztató eseményekkel is készülnek tartalmas szabadidős programok adására a következő hónapokban a lakosságnak és a vendégkörnek. A rendezvények főbb helyszínei a Bertha Bulcsu Művelődési Ház, szabadban a Balaton-parton a Platán-sor kiemelten a tradicionális borünnepi eseményekkel, a templom melletti hangulatos környezetben felállított alkalmi szabadtéri színpad a koncertek tartására.

Horányi Árpád

További Balatongyörök hírek
Balatongyörök 2023. szeptember 20.
A balatongyöröki KultúrMorzsázó programsorozat keretében az Én és a hangszerem című találkozók nyár végi vendége volt Koncz Zsuzsa és Bródy János, akik 60 éve először szerepeltek együtt a településen.
Balatongyörök 2023. augusztus 17.
Balatongyörök jellemzően gazdag kulturális kínálatát idén tovább gazdagítja a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz való csatlakozás, ahhoz elnyert támogatások segítségével.
Balatongyörök 2023. június 21.
A balatongyöröki ­Bertha Bulcsu Művelődési Ház szervezésében idén folytatódik a tavaly útjára indított Györöki KultúrMorzsázó programsorozat.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.