Tavaszi zsongás címmel két közösségi rendezvényre is sor került a húsvét előtti hetekben. Lóth Eszter polgármester minderről elmondta, hogy kézműves műhelyfoglalkozáson gyermekek alkottak húsvéti díszeket, majd az ünnepre hangolódást egy vásár is pezsdítette, ahol a kínálatban ott voltak a Bokréta Hagyományőrző Egyesület saját készítésű dekorációi, továbbá termelői körökből a húsvéti asztalra illő termékek.
A település arculata is formálódott az utóbbi hetekben: az Újfalusi patak környezetében pihenőpark készült el húsvétra, s ott állították fel a régről ereklyeként őrzött Nepomuki Szent János szobrot. Az értékmentéshez tartozik, hogy a szobor egy régi kőkeresztből fennmaradt, 1874-es évszámot viselő restaurált talapzaton lett elhelyezve.
Előre tekintve a településvezető beszélt arról, hogy az önkormányzat pályázatokkal alapozta meg az idei fejlesztéseket. Elnyert TOP-os támogatással a déli községrészen több utcát érintően sor kerül a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítására a nyílt árkok betonburkolásával. Továbbá belügyminisztériumi pályázati segítséggel és önerős kiegészítéssel járdát újítanak fel a Kossuth utcában, járda épül a Rákóczi utcában. A Magyar Falu Programban nyert pénzből elkészül egy új játszótér a nyárra. További két pályázat van elbírálás alatt ugyancsak a Magyar Falu pénzalapot célozva. A várt anyagi forrásból tervezik a többfunkciós községháza bővítését, az épület ad helyet a polgármesteri hivatalnak, a könyvtárnak, s kulturális közösségi célokat is szolgál. Várnak továbbá segítséget a temetőben aktuális munkák folytatásához, új kerítést szeretnének építeni.
H. Á.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922