Átadták rendeltetésének a felújított kultúrházat, régi idők hangulatát idézték meg a szüreti fesztivál rendezésével, s találkozóra hívva a településről elszármazottakat, műsoros közösségi programmal fogadták egykori lakótársaikat a helybeliek.
- Kultúrházunk rendbe hozása mérföldköves jelentőségű - mondta nagy hangsúllyal Brunner Tibor polgármester. - Hosszas tervezési, előkészítési munka után juthattunk el a megvalósításig, kitartó küzdelmet folytattunk a szükséges anyagiak előteremtéséért.
A településvezető beszélt arról, hogy az önkormányzat évtizedek óta próbált pályázati forrást elérni az épület állagának javítására, esztétikai és energetikai korszerűsítésére, aminek hiánya már gátja lett a rendeltetésszerű használatnak.
- Az 1959-ben megépült művelődési ház az akkori használatba vétele óta nem volt felújítva - pillantott vissza a polgármester. - Minden tekintetben az elavultság jellemezte, funkciójának betöltéséhez a külső-belső rekonstrukció immár elengedhetetlenül szükségessé vált. Az elmúlt évtizedekben több pályázat elutasítása után, a Magyar Falu Programban sikerült az eredményes szereplés, közel 25 millió forint elnyerésével most sor kerülhetett a korszerűsítésre. Az épületnek igen fontos közösségi szerepe van, színhelye számos rendezvénynek, amelyek iránti igény szerint egész éves kihasználtság jellemzi.
A felújítás műszaki tartalmáról Brunner Tibor elmondta, hogy a pályázati finanszírozás segítségével az épület külső és belső korszerűsítése történt meg, ez magába foglalta a régi homlokzati és a belső nyílászárók, valamint a tetőhéjazat cseréjét, az elektromos hálózat felújítását és a belső terek festését.
- Településünk jelmondatává vált: „Egy közösség a községért és a község a közösségért” - idézte a polgármester. - A kultúrházunk átadási ünnepségét megtisztelte jelenlétével Nagy Bálint, térségi országgyűlési képviselő, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára. Avatóbeszédében hangsúlyozta a minden település igényének teljesülését segítő kormányzati szándékot. Mi pedig nagy örömmel nyugtázzuk, hogy a sorban e fontos feladatunk megvalósításához a támogatottak körébe kerülhettünk. Az ünnepélyes eseményen főtisztelendő Cséry Gergő atya áldotta meg a közösségi színtér megújult épületét. Szólt az egyházközség és az önkormányzat kapcsolatáról, a fejlesztések során a templomot is érintő felújítási munkák kapcsán azon egészséges arányokról, amik együttesen szolgálják Esztergályhorváti lakosságát, jólétét. Mindannyian, akik itt élünk, úgy gondolom, büszkék lehetünk a közösen elért gyarapodásra. Cél, hogy a falunk minden tekintetben élhető és vonzó legyen. Nemrég történt meg az önkormányzati hivatali épület energetikai korszerűsítése, aminek során szigetelve lett a födém, megtörtént a nyílászárók cseréje, megújult a fűtési és a világítási rendszer. Két utcánk kapott a nyáron új aszfaltburkolatot, a szegélyező csapadékvíz-elvezető árokrendszer felújításával együtt. Sor került a templom felújítására is érsekségi önerővel, pályázati támogatással és adományok segítségével. Amíg a belső munkálatok tartottak, önkormányzatunk ideiglenes helyet biztosított a szentmisék megtartásához.
Az ünnepek hétvégéjén harmadik alkalommal rendezett Esztergályhorváti szüreti fesztivált, látványos, vidám szórakoztató programokkal.
- Rekord számú volt az aktív résztvevői kör 417 szereplővel - mondta a polgármester. - Nagy élményt nyújtott a szüreti felvonulás az alkalomhoz illően kidíszített traktorokkal, lovaskocsikkal, hintókkal, a keszthelyi Boombatucada dobegyüttes menetzenéjével kísérve. Volt főzőverseny, nyolc csapat készítette a bográcsételeket. Bemutatkoztak az ifjúsági szervezeteink, műsort adott a helyi Kulturális és Hagyományőrző Csoport. Megjelent a képzőművészet is, 6 tehetséges helybeli alkotó festményeiből és fotóiból nyílt kiállítás. Vendég- és helyi szereplőink is voltak, az esztergályhorváti székhelyű Budo Karate & Jujutsu International szövetség küzdősport bemutatót tartott, folklór előadással pezsdítette a hangulatot a zalaapáti Boróka és Kis-Boróka Táncegyüttes. Mindeközben a résztvevők kóstolhattak mustot, volt kézműves vásár, gyermekeknek ugrálóvár, arcfestő, csillámtetováló műhely. Kora este a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház két énekes művésze: Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna hangolta a közönséget a későbbi élőzenés szórakozásra.
Esztergályhorváti hármas ünnepe az elszármazottak találkozójával teljesedett ki.
- A visszalátogatókat a megújult kultúrházban fogadtuk, de invitáltuk őket már az előző napi szüreti eseményekre is - említette Brunner Tibor. - Köszöntő műsort adott a kulturális csoportunk, majd Farkas Gergő, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja Bor, borzongás, szerelem című zenés előadásával teremtett fergeteges hangulatot. Délután a felújított templomban volt ünnepi szentmise a vendégeink tiszteletére, majd a településen tett sétával mutattuk be nekik a közelmúltbeli fejlesztéseket, s beszéltünk a tervezett feladatainkról.
Az Együtt Esztergályhorvátiért facebook csoport közösségi oldalán is megjelent a három egymást követő esemény hangulatának visszhangja: „…gyertek el a zalai kis faluba, ahol a polgármester és az önkormányzati képviselők, és a közmunkások, és az önkéntesek, és a fiatalok, na meg a régebb óta fiatalok a szívüket kiteszik. És ezt érezni is. Finom borok. Jó ételek. Remek hangulat. Barátságos környezet.”
Horányi Árpád
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922