Hírek
Latinovits emlékére verseltek
Balatonszemes 2018. június 28. csütörtök
 
Idén már 24. alkalommal rendezték meg Balatonszemesen a Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót.

A hagyomány szerint a rendezvény koszorúzással kezdődik a szemesi temetőben. Latinovits Zoltán és Bujtor István, valamint édesanyjuk, a száz esztendős korában elhunyt Gundel-lány, Tinka néni egymás közelében alusszák örök álmukat a szemesi temetőben. Negyvenkét éve, 1976. június 4-én gázolta halálra a vonat Szemesnél a színészkirálynak is mondott Latinovitsot. Féltestvére, Frenreisz Károly zenész nemrég mondta el egy tévéinterjú keretében: „A mozdonyvezető tanúvallomását sokáig nem találták meg, 2014-ben kaptam meg, azóta a zsebemben hordom. Ebből is kiderül: nem igaz, hogy baleset volt, öngyilkos lett. Édesapjától labilis, érzékeny idegrendszert örökölt, sokszor kellett kórházba vinni. Állandóan felfokozott idegállapotban volt, de ha nem ilyen lett volna, valószínűleg nem lett volna ekkora színész”.

Frenreisz Balatonszemesről azt mondta: fél éves korában már a szemesi nyaralóban volt, most is siet oda, ha csak teheti. „Az egész családom a szemesi temetőben fekszik, művelődési ház őrzi Latinovits Zoltán emlékét és emlékmúzeum, Füreden Bujtor István bátyám szobra. Nem készültünk rá, de ez lett belőlünk; öröm, hogy mindhárman maradandót alkottunk”. – Negyven év csend? Nem, mert útbaigazít ma is, túlszárnyalva az időt – mondta Latinovits Zoltán sírjánál 2016-ban Havasi Judit előadóművész, az irodalomtudományok doktora, a színészkirály halálának negyvenedik évfordulóján. – Mi, versmondók közvetítők vagyunk. Ahogyan Latinovits tanította, többek között nekem is: közvetíteni a rettenettől való félelmet és a rettenet elleni buzdítást. Ő ezt meg tudta valósítani és tőle tanultam az intést is: őrzők, vigyázzatok a strázsán!…”

2002-ben kisbolygót neveztek el Latinovits Zoltánról. „A repülés boldogságát kereste, a Nap fölé igyekezett – hallottuk Varga Róbert újságírótól. – Megszállott volt? Zseni? Kiválasztott? Talán utóbbi; kiválasztott, érettünk. Itt járt, ködszurkálóként, naplovagként, égi vándorként”.

További Balatonszemes hírek
Balatonszemes 2019. szeptember 30.
Legalább egymilliárd forintot érő vagyonnal gyarapodhat Balatonszemes
Balatonszemes 2019. szeptember 1.
Vörös szőnyeg, régi rendőrségi Zsiguli, kiállítás, temetői megemlékezés
Balatonszemes 2019. július 29.
A szezonban kiállításon is megtekinthető az évek során előkerült leletek egy része
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.