Hírek
Szemes Napok: ahol ingyenesek a koncertek
Balatonszemes 2018. június 28. csütörtök
 
Balatonszemes kiemelt nyári rendezvénye a Szemes Napok, július 26. és 29. között; szervezése idén először a helyi művelődési ház vezetőjének kezébe került.

– Egész nap vásárosok kínálják portékáikat, délelőtt és este is ingyenes koncertek lesznek, új helyszíneket is bekapcsolunk és teljesen új lesz a Gyereksziget, ahová (mivelhogy a családias hangulatú, csendes Balatonszemest előszeretettel látogatják a családosok) nullától tíz éves korig várjuk az aprókat, hogy ők is eltölthessenek egy-két feledhetetlen órát – foglalta össze Farkas Zsuzsa, a balatonszemesi Latino­vits Zol­tán Műve­lő­dési Ház igazgatója. – A megszokott koncerthelyszín, a Zenepavilon mellett idén a kertmozi nagyszínpadán is lesznek előadások.

A nagy múltú kertmozit a tavalyi nyárra hozták rendbe, akkor egy színház bérelte ki az önkormányzattól, annak volt művészeti vezetője akkor még Farkas Zsuzsa. –A kertmozi színpadán délelőtt gyermekelőadások lesznek, este koncertek a Szemes Napok keretében is, de már ott tartottuk az első szemesi néptánctalálkozót is – folytatta a művelődési ház vezetője. – Fedett a nézőtér, megújult a technika, minden adott tehát, hogy kiváló rendezvényhelyszín legyen belőle. Idén nyáron debütál a magtárudvar is koncerthelyszínként; jazz-, rock- és bluesesteket tartanak ott. A hajdani magtárba visszatér a szezonra a pálos kiállítás is, mellette pedig ott a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum.

A katolikus templomban csütörtökönként komolyzenei koncerteket tartanak. A Szemesi Nyármarasztó Napok részeként idén is megrendezik a Bujtor István Filmfesztivált, ezúttal egy 300 millió forintos nyertes pályázat keretében. E projekt a gyermekek színházra nevelésére épül, s Balatonszemesnek pécsi és miklósfai partnere is lesz a különleges, két éven át tartó programban.

További Balatonszemes hírek
Balatonszemes 2019. szeptember 30.
Legalább egymilliárd forintot érő vagyonnal gyarapodhat Balatonszemes
Balatonszemes 2019. szeptember 1.
Vörös szőnyeg, régi rendőrségi Zsiguli, kiállítás, temetői megemlékezés
Balatonszemes 2019. július 29.
A szezonban kiállításon is megtekinthető az évek során előkerült leletek egy része
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.