Május 19-én rendezik a már egész Dunántúlon ismert és kedvelt Hosszú Lépések Napja bortúrát. A közelgő programról Töreky Lászlóné polgármester elmondta, hogy a tradicionális esemény vonzereje Soprontól Szegedig tartó távolságokra is kiterjed. A törzsközönséggel együtt mintegy 150 fős részvételre számítanak, ami a település turizmusában is számottevő forgalmat jelent, több napot eltöltve a helyi fizetővendéglátó szállásadóknál.
Hagyománya van annak is, hogy alkalomszerűen szólítják meg rendezvényekkel a különböző korosztálybelieket. Nemrég tartották az idősek napját a 65 éven felüliek körében. Tiszteletükre a művelődési házban helyi fellépők adtak műsort, vendégszereplője volt az eseménynek Farkas Szabina énekesnő.
Május 25-én tartják az ugyancsak tradicionális Urbán adó napot, melyben helyi sajátosság az Orbán védőszent Tokaj-Hegyalján elterjedt néven való ünneplése a Tájházban. Ezzel együtt rendezik a térségbeli gyermek néptáncegyüttesek találkozóját. Május 26-án pedig a legfiatalabbakat köszöntik, gyermeknapot tartva. A lesencetomaji Mesevár óvoda és a helyi tagintézmény együtt ünnepel Balatonedericsen, 60 gyermeknek nyújtva közös szórakozást. Mindenkinek szól a június 9-én sorra kerülő strandnyitó, nagyszabású főzőversennyel, színes kulturális műsorral.
Töreky Lászlóné beszélt a hétköznapok munkájáról is, ami folyamatosan viszi előre a település fejlődését. Nemrég készült el a művelődési ház vizesblokkjának felújítása, járdaszakaszok díszburkolása fejeződik be hamarosan az újtelepi községrészen 3 utcát érintően, összesen 1100 méter hosszban. Két benyújtott pályázat további célkitűzéseket jelöl: az óvodaépület energetikai korszerűsítését, a művelődési ház technikai eszközeinek gyarapítását, bútorok cseréjét tervezik megoldani a várt támogatással.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922