Töreky Lászlóné polgármester ezekkel jellemezte a falu pillanatnyi helyzetét és kilátásait, hozzátéve, hogy az önkormányzati vezetésben nemrég személyi változás is történt. Még április végén lemondott alpolgármesteri tisztségéről és képviselői mandátumáról is Krejczinger István. A testületbe a választáskor legtöbb szavazatot kapottak sorrendje szerint Molnár István került, alpolgármesterré pedig Stróh Antal képviselőt választották.
A község strandja a pályázati forrásból ráköltött 29 millió forintból két év alatt újult meg olyan szinten, hogy a település vállalhatta a Kék Zászló csillagaival fémjelzett minőségi versenybe való nevezést. Megújult a föveny, a teljes zöldfelület, a strandi terület vízelvezetése, sétány épült, öltözők lettek felújítva, mobil öltözőket is telepítettek. Fel lett újítva a hangosbemondó rendszer, értékmegőrző létesült, megoldódott a szelektív hulladék-elhelyezés, eligazító táblák lettek kihelyezve, világítótestek pedig az esti sétákhoz teszik kellemessé a partra való látogatást. - A strandra, annak bevételéből a jövőben is szeretnénk mind többet fordítani - hangsúlyozta Töreky Lászlóné. - A nagyobb fejlesztések révén, s a minősítés eredménye kapcsán is bízunk a nagyobb forgalomban, a több bevételben, mindazzal együtt, hogy a minőségjavításra, a szolgáltatások színvonalának emelésére alapozva a korábbi 400 forintról 500-ra emeltük a napi belépődíjat. A polgármester hozzátette, hogy reményeik a július 15-től augusztus 15-ig tartó nagy szezon kedvező időjárása esetén teljesülhetnek. Szólt arról is, hogy a természet eddig nem volt hozzájuk igazán kegyes: a június 9-re kitűzött ünnepélyes strandnyitó reggelére az éjszakai pusztító vihar súlyos károkat okozott faágak tömeges leszakadásával. Helyi összefogással, 42 ember munkájának köszönhetően, köztük az önkormányzati dolgozók, képviselők segítségével délidőre eltakarították a romokat. Rendet tettek, megtartották a főzőversenyt, a meghirdetett műsort azonban a késő délutánra szóló kedvezőtlen meteorológiai előrejelzés miatt törölték. - Mindezen történtek után egy hétre érkezett hozzánk a Kék Hullám Zászló verseny minősítő bizottsága. Az időjárás okozta problémákkal együtt így különösen meg kellett dolgoznunk az eredményért, ennek sikere számunkra tovább növeli a kapott elismerés értékét - jegyezte meg a településvezető.
A falu arculatát is formálja a fejlesztő munka. A polgármester asszony szólt arról, hogy pályázati támogatással az újtelepi falurész 3 utcájában nemrég fejeződött be a járdaépítés, a művelődési házban a vizesblokk felújítása készült el. Elnyert pályázati forrásból az ősszel 75 millió forintos belterületi vízrendezési munka indul, a beruházással hosszú távra szólóan oldódik meg az a probléma, amivel nagy esőzések esetén rendszeresen küzdeni kell a településen. Két kisebb összegű támogatás révén kerülhet sor a temetőrendezésre 1,6 millió forint felhasználásával, a művelődési ház eszközeinek gyarapítására 2,5 milliót fordíthatnak. Elbírálás alatt van további két pályázat: 23 millió forinttal tervezik az óvodaépület energetikai korszerűsítését, s 32 millióval a főzőkonyha épületének hasonló célú megújítását falszigeteléssel, nyílászárók cseréjével, vízvezeték rendszer és elektromos hálózat felújítással, továbbá konyhai felszerelések beszerzésével. Saját erővel a hegyi utak karbantartását végzik szükség szerint. A település közterületein jelentős nagyságú zöldfelületek rendezése feszíti az ahhoz rendelkezésre álló erőt, 4 fő önkormányzati alkalmazott és 2 fő közmunkás egyéb más feladatok mellett dolgozik ezen.
A nyár hangulata hagyományos rendezvényekkel érvényesül a faluban, most a július 28-i éjszakai bortúrára készülnek, aminek már 4 éves hagyománya van. A Tájháztól 20 órakor indulva 4 pincét látogatnak meg a résztvevők, a létszám várhatóan idén is 100 fő feletti lesz. Éjfél körüli időben a találkozó színhelyére visszatérve zenés vacsora zárja majd a borkóstolós kései sétát.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922