Híres szőlő nevében is megjelenő nagyközség rangos rendezvényei népszerű, nívós programokkal tartják magasan az üdülőfalu presztízsét. Lakossági igények nyomában fejlesztések sorakoznak, de küzdelem is jelen van, az olykor szélsőséges időjárási körülmények okozta károk helyrehozataláért. Mindezen keresztül tekintett a település nyári helyzetére Elekes István polgármester.
- Idén 17. alkalommal tartottuk meg a Cserszegtomaji Bornapokat, sajnos az időjárás nem kedvezett, éppen a nyitónapon a megszokottnál kisebb látogatottság mellett indulhatott a program - pillantott vissza a településvezető. - A kínálat a borházaknál, a műsor a színpadon azért mégis meghozta a jó hangulatot.
Az esemény a tradíciók fényében élt ezúttal is, két napon át sorra mutatkoztak be a megjelent gazdák: a Romsics, a Decsics, a Papp pincészet, a műsorban fellépett a Tátika Népdalkör, a Rezidance Tánccsoport, koncertezett a Lilin Akusztik zenekar. Vendégszerepelt a Miki Niki és a Csinibabák, Dred és Doris. Mindez elegendő volt ahhoz, hogy a látogatók báli kedvre hangolódjanak estére, amikortól a Chili zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A fesztivál mindkét napon át a délutáni óráktól nyújtott kellemes időtöltést étel-ital kínálattal családias miliőben, gyermekeknek fanyűvő játszóházzal, körhintával, légvárakkal. Zárónapi vendég volt Auth Csilla és a Potyautasok, búcsúzóul a Fantasy zenekarral bálozhattak a vendégek.
- Nagyobb összegű pályázati forrásigény elbírálásra várunk most, időjárási körülmények miatt keletkezett károk helyreállítását támogatandóan - tért vissza a hétköznapok aktualitásaihoz Elekes István polgármester. - Még a tavasszal, két alkalommal is igen súlyos felhőszakadás okozott jelentős problémákat az útjainkon. A nagy esőzések következtében a kavicsozott és a mart aszfalt burkolattal ellátott útfelületek, s a padkák is sérültek a vízmosásokkal, ez csaknem 40 utcát érintett különböző szakaszokon. A vis maior alapra nyújtottunk be támogatási igényt a kárfelmérések eredménye alapján 71 millió forint összegben, az elbírálás augusztus végére várható. A szükséges helyreállításokat még a tél beállta előtt, novemberre szeretnénk befejezni.
A további folyamatban lévő és tervezett beruházási feladatokról a következőket mondta el a polgármester:
- Jelenleg az iskolai tornacsarnok épületén a nyílászárók cseréje tart, ami intézményfenntartó tankerületi pályázati támogatásból valósul meg 22 milliós ráfordítással. A munkálatok szeptemberre elkészülnek. A közelmúltban önerőből elvégeztük az óvodai játszótér felújítását, több már elhasználódott játékelem lett cserélve. Ugyancsak önkormányzati finanszírozással épült új járda a Barlang utca egy részén, a Zöldben gondolkodunk park és a temető között egymillió forintból. Stratégiai fejlesztési tervünk a bölcsődei férőhely bővítés, újabb épületrész emelésével. Jelenleg 7 kisgyermek ellátását tudjuk biztosítani, az igényeknek megfelelően ennek a megduplázása a mostani cél. Idén a teljes tervezés elkészítése, az engedélyezési eljárások lefolytatása történik meg, a jövő évre prognosztizáltuk a kivitelezést. A pályázati támogatási igényünk 95 millió forint.
Az ősz visszahozza Cserszegtomajra a szőlős-boros ünnepet. A nyári bornapok fesztiváli eseményei után a szüretelés hagyományaival tisztelik meg újra a múltat és a jelent a lakók a vendégeikkel együtt, ugyancsak jót szórakozva. A látványos felvonulással, minőségi bő termés feletti örömmel szeptember 17-én tartanak ünnepnapot.
Horányi Árpád
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922