Hírek
Boglár, a fesztiválok városa várja vendégeit
Balatonboglár 2019. június 22. szombat
 
Balatonboglár a fesztiválok városa, de az aktív pihenést keresők, a művészetek iránt érdeklődők is megtalálhatják számításukat

Balatonboglár felkészült a szezonra, a turistahad fogadására, s ez nem csak a gazdag programkínálatból látszik. – A Város Napján átadtuk az új sétányt és az új büfépavilonokat, utóbbiakat ezekben a napokban rendezik be a bérlők – mondta az Inforégiónak Mészáros Miklós polgármester. – Kinyitott a Borudvar és a Buborék Élményfürdő, továbbá strandjaink megújítása is a végéhez közeledik. Mind a hat szabadstrandunk fejlesztésére támogatást nyertünk, 430 millió forintot költhetünk el, az átadási határidő június 30-a, reméljük, a kivitelező ezt tudja is tartani; addig is a strandvendégek türelmét, megértését kérjük.

Költözik a Kultkikötő
Megnyílt a Kék és a Vörös Kápolna idei első nyári tárlata, melyet több kiállítás is követ majd még a szezon folyamán. Június 29-én Balaton-átúszás, legalábbis ha az időjárás miatt nem kell későbbre halasztani… Várja látogatóit a Kalandpark a bobpályával, s a főszezonra elkészül – szintén pályázati támogatásnak köszönhetően – a Gömbkilátó színes díszkivilágítása, fényjátékkal.Balatonboglár közismerten a fesztiválok városa, az elsőre július elején kerül sor: 3-a és 6-a között immár a huszadik Jazz és Bor Fesztivál, de ezúttal – a kultúrház felújítása miatt – új helyszínen, a Babel Camp Romkocsmában. Július 15-től 21-ig, tehát egy álló héten át tart majd a Babel Sound, a világzenék hamar népszerűvé vált interaktív fesztiválja, a Platán strandon. Szintén e strandra, a teniszcsarnokba költözik ezen a nyáron a Kultkikötő, színvonalas színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal. A Csavargőzös Műemlékhajó interaktív kiállítással várja a látogatókat strand után, vagy strand előtt, idén csónak és hajómotor-kiállítással rukkoltak elő. Két templomban is élvezhetnek orgonakoncerteket a komolyzenét kedvelők.

Világsztárok a Gömbkilátónál
A város legjobban várt, legnagyobb tömeget vonzó rendezvénye hagyományosan a nyár végi szüreti fesztivál. Mészáros Miklós polgármestertől tudjuk: ez idén sem marad el, ezúttal Boglári Szüreti Fesztivál néven rendezik, augusztus 17-e és 20- között. – Mindjárt másnap, 21-én öt év után újra Bogláron köszönthetjük az erdélyi, Szentegyházi Gyermekfilhamóniát – így a városvezető. – A Platán téren hallgathatjuk meg csengő muzsikájukat.

A programok sora az augusztussal sem ér véget, szezonhosszabbításként lesz halászléfőző verseny, civilek lecsófőző versenye, a Tesco ismét Balatonbogláron tartja a családi napokat több ezer dolgozójával, s egy igazi csemege szeptember közepére: Balaton Piknik a Várdombon, a Gömbkilátónál, világsztárokkal, a Nagyon Balaton programsorozat keretében. Fellép mások mellett Róisín Murphy és a Morcheeba. 

Boglári nyár, ízelítő
Június 29: Balaton-átúszás, Platán strand
Július 3-6: XX. Jazz és Bor Fesztivál, Babel Camp Romkocsma
Július 9: Tanár úr, kérem! Nagy Viktor Karinthy-estje, Kultkikötő
Július 15-21: Babel Sound, Platán strand
Július 26: Mátyás, az igazságos, Kultkikötő
Július 28: Vitéz László és Vas Juliska, Kultkikötő
Augusztus 4: Csizmás Kandúr, Kultkikötő
Augusztus 8: Arany és Petőfi, Kamarás Iván és Hajdú Steve, Kultkikötő
Augusztus 16: Kiállítás-megnyitó a Vörös és Kék Kápolnában
Augusztus 17-20: Boglári Szüreti Fesztivál, Platán strand és környéke.

 

További Balatonboglár hírek
Balatonboglár 2019. október 1.
Boglár csúcsra jár: két számjegyű az utóbbi években az idegenforgalmi adóbevétel növekedése, és az ingatlanárak sem jártak még olyan magasságban, mint mostanában.
Balatonboglár 2019. augusztus 29.
Százezres vendégsereg érezte jól magát ezúttal is Bogláron, az egyik legnagyobb hazai ingyenes szabadtéri fesztiválon
Balatonboglár 2018. augusztus 29.
A tavalyiakat elérők, vagy kevéssel azt meghaladók a helyi turizmus idei mutatói
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.